Tisztelt Szülők!
A koronavírus terjedését egyelőre nem sikerült leállítani, csak – korlátozó intézkedések betartásával – lassítani. A vírus most is jelen van, meg kell tanulnunk együtt élni vele. Az alábbiakban erről osztanánk meg Önökkel néhány gondolatot, de kezdjük egy rövid összefoglalóval:
A rendelőben értelemszerűen igen sok beteg megfordul, tehát “veszélyes üzem”. Csak akkor hozzák be gyermeküket, ha az valóban indokolt.
Jónéhány enyhe megbetegedés otthon kezelhető, ilyen esetben ne tegyék ki feleslegesen veszélynek gyermeküket és önmagukat azzal, hogy a rendelőben eltöltött várakozás alatt fertőződnek meg! Telefonon minden orvos szívesen ad tanácsot, gyógyulás után igazolást.
A váróban szigorúan betartandóak a vírus terjedését megelőző szabályok (maszk viselése, távolságtartás, stb.)!
A részletek:
A tapasztalatok szerint a tavaly megjelent SARS-CoV-2 koronavírus terjedését nehéz, csak szigorú óvintézkedések bevezetésével van esély gátolni. Ezek közé tartozik a megfelelő távolságtartás, a zárt helyiségekben sebészi maszk viselése, valamint a rendszeres szappanos kézmosás. Egyelőre meg kell tanulnunk együtt élni vele, amíg hatékony oltóanyagot nem sikerült ellene kifejleszteni. Remélhetőleg olyan mértékű korlátozásokra nem lesz szükség, mint tavasszal, azonban bizonyos szokásokat érdemes átértékelni, illetve hasznosítani azokat a tapasztalatokat, amelyeket azon időszak alatt szereztünk. Gyerekekben gyakran szegényes, jellegtelen tünetekkel jár a betegség, és szerencsére ritka a súlyos lefolyás. Pusztán a klinikai tünetek alapján lehetetlen eldönteni, hogy egy elsősorban légúti jellegű betegség hátterében az új típusú koronavírus, vagy egyéb, régebbről is ismert vírus (pl. rinovírusok, egyéb koronavírusok, adenovírusok, influenzavírusok, parainfluenzavírusok) áll. A tüneti kezelést illetően nincs is különbség, járványügyi szempontból lehet jelentősége annak, hogy melyik vírus kóroki szerepe igazolható vagy valószínűsíthető. Fontos, hogy a rendelő épületében végezzük az egészséges csecsemők, kisdedek és a nagyobb gyermekek életkornak megfelelő szűréseit, mi adjuk be a kötelező és az ajánlott védőoltásokat. Tökéletes izoláció csak kifejezetten erre a célra kialakított épületekben képzelhető el, így ahhoz, hogy minimálisra tudjuk csökkenteni annak a kockázatát, hogy esetleg mi magunk közvetítsük a fertőzést a gondozottaknak, a személyes beteg-orvos találkozásokat a valóban indokolt esetekre célszerű fenntartani.
A fentiek tükrében, amennyiben bármely családtag ill. maga a gyermek igazolt vagy feltételezhetően COVID-19 beteg kontaktja, a betegség kezdetét megelőzően 2 héten belül külföldön járt, akkor telefonon vegyék fel a rendelővel a kapcsolatot, hogy a teendőket – diagnosztika, kezelés, adminisztratív tevékenységek – megbeszéljük.
Nem indokolnak sürgős vizsgálatot többek közt:
– felső légúti fertőzések láztalanul, vagyis orrfolyás, köhögés (kivéve ha zihálással jár), torokfájás nyelési nehezítettség nélkül
– láz 2 napon belül, egyéb tünet nélkül (a láztalan időszakban jó általános állapottal és aktivitással, valamint 6 hónapos kor feletti gyermeknél)
– hányás, hasmenés egyéb tünet nélkül, megfelelő folyadékpótlás mellett.
Mindenképpen sürgős ellátást igényel – a teljesség igénye nélkül – a 6 hónapos kor előtt jelentkező láz, eszméletlenség, tarkókötöttség, tudatállapot-változás, nem elnyomható kiütések (bőrvérzések) megjelenése a végtagokon, légzési elégtelenség, akut hasi kórképek, egyes szívritmuszavarok, mérgezések, traumás sérülések, vérzések. A sürgős szükség körébe tartozó, életet veszélyeztető állapotok és betegségek listáját a 52/2006. (XII. 28 .) EüM rendelet szabályozza.
A legtöbb kórkép ezek közül nem az alapellátó (házi) orvosokra tartozik, esetleg mentőhívást indokolnak (balesetek, és ebből adódó kórállapotok, eszméletlenség, akut nehézlégzés). Más betegségek súlyosságának, potenciális életveszélyességének megítélése pedig laikusoknak igen nehéz.
A szorosabb kontaktus elkerülésére kérjük, hogy a nagy váróteremben maximum 3 gyermek + 1-1 hozzátartozó, a külső váróhelyiségekben is csak 1-1 beteg tartózkodjon. Kérjük Önöket, hogy maximálisan törekedjenek arra, hogy beteg gyermekük ne fertőzzön meg mást, vagyis tartsák leültetve vagy ölbe ültetve, köhögésnél használjanak papírzsebkendőt vagy viseljenek maszkot (egyszerűen készíthető “házilag” is egy vékonyabb sálból, a száj előtti részbe papírzsepit téve), és a rendelőbe is így lépjenek be. A szelepes maszk ugyanakkor nem védi a környezetet, csak a viselőjét, ezért aki szelepes (FFP3) maszkot használ, az a többiek védelmében vegyen arra sebészi maszkot is.
Ha lehet, foglaljanak időpontot előre a panaszok feltüntetésével! Aki már foglalt időpontot, de fentiek átolvasása után nem ítéli sürgősnek a látogatást, kérjük törölje az időpontját. Ha bizonytalan ennek megítélésében, kommunikáljon orvosával vagy a rendelővel.
Bár 14 év alattiaknál szeptember közepétől elvileg ismét kötelező a felírási igazolás (vény, recept) kinyomtatása, az elektronikus vényeket továbbra is bárki kiválthatja a TAJ-szám ismeretében. Sajnos egyelőre elektronikus receptet nem tudunk létrehozni egyfelől a csupán képzett TAJ-számmal rendelkezők (1 hónaposnál fiatalabbak) részére, másfelől a többkomponensű, úgynevezett magisztrális készítményekre (pl. popsikenőcsök egy része, orrcseppek, „kruppos” kúpok).
A kialakult speciális helyzetre való tekintettel kérjük együttműködésüket!
Megértésüket köszönjük,
A rendelő munkatársai